2020.09.22. Kedd
Tanösvény
Ludasi tanösvény - CSURGÓ Nyugati ösvény

Speciális Természeti Rezervátum

Ludasi tanösvény - CSURGÓ Nyugati ösvény 2700 m

Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum

A Szabadka községhez tartozó Ludasi-tó Vajdaság északi részén, a szerb-magyar határ közelében terül el. A tó partján alakult ki Ludas, Hajdújárás és Nosza település. A tavat és a partján fekvő települést Ludas néven már a XVI. századi feljegyzések is megemlítik. Az elnevezés a magyar lúd szóból eredeztethető.

A Ludasi-tóval kapcsolatos első természetvédelmi intézkedések 1955-re vezethetők vissza, de a tó jelenlegi formájában 1994-óta védett. A tó védettségét szavatoló 2006. évi új rendelet szerint a Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum 847 hektárt ölel fel, amihez 2002 ha védőzóna tartozik. A Szerb Köztársaság különleges jelentőségű természeti értékeként az I. védelemi kategóriába tartozik. A rezervátum nemzetközi jelentőségű, a tavat 1977-ben vették fel a Ramsari egyezményhez tartozó nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listájára.

A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátumot a homoki és sztyeppi nedves élőhelyek nagy táj- és fajdiverzitásának, a sztyeppi reliktum társulásnak, valamint a ritka növény- és állatfajok biotópjának megőrzése érdekében helyezték védelem alá. A Ludasi-tó Szerbia egyetlen síkvidéki sekélyvizű szemisztatikus (részben kiszáradó) tava, a vándormadarak gyülekező és pihenőhelye, ami miatt nemzetközi jelentőségű Ramsari terület.

A védelmi zónával együtt 2849 ha egységes egészet alkotó rezervátum kezelője a palicsi székhelyű Palics-Ludas Közvállalat.

1.

Hagyományos életmód

A múltban a Ludasi-tó és a környező rétek szerves részét képezték a tó partján élő emberek életének. A gyakori aszályok idején a tó menti kaszálókról takarították be a legjobb szénát, a pusztagyep-maradványok pedig kiváló legelőül szolgáltak a hagyományos juhtartásban. A tóparti lakosság sokféleképpen hasznosította a nádat és a gyékényt, kosárral fogták a réti csíkot a vízből, begyűjtötték a nádasokban fészkelő madarak tojásait. A halászat és vadászat számos módját ismerték.

Egykor a Ludasi-tóból aratták a legkiválóbb minőségű nádat. Egészen a XX. század közepéig náddal fedték be a házakat és a parasztgazdaságok épületeit. A házak oromzatát sárral betapasztott nádból készítették, de nád felhasználásával gyöngébb minőségű falakat és kerítéseket is emeltek. Gyékénylevélből számos használati tárgyat: táskát, papucsot, kosarat, szakajtót, szőnyeget, falvédőt stb. készítettek.

Mindebből mára már csak emlék maradt, amit egy-két öreg ház őriz a Ludasi-soron.

2.

Pusztagyep

A múltban kisebb erdőfoltokkal tarkított pusztagyepek alkották a Ludasi-tó körüli természetes növénytakarót. A pusztagyepek nagy része ma már mezőgazdasági táj. Ezeket egészen a tó partjáig, közvetlen a víz széléig megművelik.

A sztyepp társulások a legjobb minőségű talajon alakultak ki, amelyeket fokozatosan feltörtek és szántókká alakítottak át. Az eredeti természetes növénytakaró kisebb-nagyobb foltokban maradt csak fenn, ezért számos faj eltűnhet ezekről a területekről. A Látogatóközpont mögötti területen a pusztagyep utolsó maradványait a múlt század végén szántották fel. A revitalizáció alatt álló terület part menti részében megmaradt néhány tő védett tavaszi hérics (Adonis vernalis) árulkodik az egykori pusztagyep létezéséről. A sztyeppék jellegzetes növényei közé tartozik a mezei zsálya (Salvia pratensis) és fodros harmatkása (Glyceria plicata). A tó körüli legelők feltörése következtében a rovarállomány is jelentősen megritkult. Azonban még előfordulnak egyes lepkefajok, mint amilyen a közönséges boglárkalepke (Polyommatus icarus), a káposztalepke (Pieris brassicae) és a hajnalpírlepke (Anthocharis cardamines). A növények leveleit a szöcskék és az áldozatára leső imádkozó sáska (Mantis religiosa), a talaj felszínét a futrinkák és a hangyák uralják. A poloskák növényi nedveket szívogatnak. A talaj járataiban rejtőzködik a mezei tücsök.

3.

A tó látképe

A Ludasi-tó gazdag élővilágú sztyeppei övezethez tartozó tavi-mocsári ökoszisztéma, amely természet-történeti és modern ökológiai jellemzőkkel mérve elmocsarasodó sekélyvizű tó. A Ludasi-tó uralkodó növényzete mocsári jellegű. Dominál a nádas, nem csak a part mentén, hanem a tavon is jellemzőek a nádasok, nádszigetek. Ezek a nádszigetek adnak otthont a gémtelepeknek, nagy számban költ a nagy kócsag (Egretta alba), vörös gém (Ardea purpurea), és az üstökösgém (Ardeola ralloides). A helyi lakosság által kotúnak nevezett kis szigeteken költ a dankasirály (Larus ridibundus), és itt pihennek meg a küszvágó csér (Sterna hirundo) és a fattyúszerkő (Chlidonias hybrida) példányai. A Sárgapart még megmaradt, vegetációval nem borított részein vájja ki fészek járatát az egyik legszebb madarunk a jégmadár (Alcedo atthis) is. A táplálékát alkotó kisebb halakat és vízi rovarokat a megfigyelőhelyéről fejest ugorva a víz alatt fogja meg. A vízben egy védett kígyófaj is él, a vízisikló (Natrix natrix). A vízparton élő emlősök a nád sűrű rejtekében bújnak meg. A part közeli nádasban találkozhatunk a törpeegér (Micromys minutus) nádszálakra erősített száraz fűből szőtt gömb alakú fészkével. Az Észak-Amerikából származó pézsmapocok (Ondatra zibethicus) a sekély vízben építi termetes odúját nádból, sásból és kákából. A nád és a gyékény gyökértörzsével táplálkozik. A védett vidra (Lutra lutra) részben vízben élő ragadozó emlős, jelenlétéről táplálékmaradványok és a nádasban fellelhető pihenőhelyei tanúskodnak.

4.

Települések és kulturális hagyaték

A Ludasi-tó és a környező vizes élőhelyek Szabadkától 12 kilométerre keletre, a Szabadka–Horgosi-homokpuszta és a Bácskai Löszfennsík határán terül el Szabadka, Palics és Királyhalom kataszteri községek részét képezi. A tavat Palics, Hajdújárás, Ludas, Királyhalom és Nosza települések fogják körbe.

Ludast az írásos dokumentumok Ludasegyháza (Ludasyghaz) néven már 1335-ben említik. A XVI. századtól minden jelentősebb térképen feltűntetik. A Ludasi-tó szélesebb vonzáskörébe tartozó tanyavilág a XVIII. században indult fejlődésnek.

A XX. század közepéig a tó környéki települések közül a templommal és temetővel rendelkező Ludas falu volt a legjelentősebb. Szabadka és Kanizsa között erre járt a posta is. Hajdújárás a tó északi partján a XX. század elején alakult ki, köszönve a homokvidéken terjedő szőlőtermesztésnek. Ludas ezután sem veszített jelentőségéből, megtartotta vezető szerepét egészen a Hajdújáráson keresztülhaladó E-5-ös autóút kiépítéséig.

Szabadka körzetében a Ludasi-tó körül található a legtöbb régészeti lelőhely, amelyből arra lehet következtetni, hogy a tó környéke ősidők óta lakott volt. A települések, a temetők, a magányos sírok és az élelemraktárak maradványai a Körös-ér mentén, a Ludasi-tó partján és Nosza település térségében élt kőkori, rézkori valamint középkori-reneszánszkori (XIV. és XV. század) ember gazdag hagyatéka.

5.

A Ludasi-tó vízháztartása – Palicsi-tó

A Ludasi-tó a múltban, a tőle észak-nyugatra elterülő Szabadkai-erdők térségéből, a nedves rétekről a csapadékos években kialakult időszakos vízfolyások közvetítésével kapta a vízutánpótlást. A XVIII. század végéről származó adatok szerint a tó a mélyebb fekvésű vízjárta Csurgón keresztül ált kapcsolatban a Sós-tóval.

1817-ben a Ludasi-tavat a Böge csatornán keresztül összekötötték a Palicsi-tóval. A Böge csatorna feladata volt, hogy a csapadékos években a Palicsi-tó vizét a Ludasi-tóba vezesse, ahonnan a felesleges víz a Kőrös patakba távozott. A szárazabb időszakokban a Böge csatornában nem volt víz, és gyakran el is tömődött, ami kihatással volt a tó vízutánpótlására.

1971-ben a Palics-Ludas csatorna kiásásával, a Palicsi-tó vize a Ludasi-tavon keresztül folyt le a Kőrös-érbe. 1971 és 1975 között Szabadka tisztítatlan szennyvizét a Ludasi-tóba vezették, ami a tó eliszaposodását okozta. A csatorna kiásásával elpusztult a Sós-tó, és eltűnt a szikesek ritka madarainak fészkelő helye.

1981-ben kiásták a peremcsatornát, amely 1981 és 1990 között a Palicsi-tó II. mederszakaszából, a részben megtisztított szennyvizet a Palics-Ludas csatornába vezette, amely ezáltal a Ludasi-tó elsőszámú vízutánpótlás forrásává válik.

A 2000. évtől felgyorsult Palics település szennyvízelvezető csatornahálózatának kiépítése. A szennyvizet a lagúnákban (a Sós-tó északi részén) történő rövid kiülepedés után a Palics-Ludas csatornába vezetik.

2009-ben modernizálták a szabadkai szennyvíztisztítót, s azóta is folyamatosan fejlesztik. 2015-től több projektum megvalósításával igyekeznek javítani a Palicsi-tó és a Palics-Ludas csatorna vízminőségét, mely kihatással van a Ludasi-tóra.

 6.

A tó halállománya

A valamikori Ludasi-rétnek jellegzetes hala volt a réti csík (Misgurnus fossilis), amely alkalmazkodni tudott a sekély, gyorsan felmelegedő sztyeppei tavakra jellemző időszakos nagy hő- és vízszintingadozásokhoz. A réti csík az 1960-as évekig még tömegesen élt a tó sekély, mocsaras részeiben, ahol könnyedén beáshatta magát az iszapba, és átvészelhette a hosszabb-rövidebb ideig tartó szárazságot. A víz szennyezettsége miatt sajnos a réti csík teljesen eltűnt a Ludasi-tóból. Napjainkban már csak egy-egy példánya kerül elő a Körös-érből. Vajdaságban a réti csík védett természeti ritkaság.

A tó leggyakoribb ragadozóhala a csuka (Esox lucius), de a valamivel kisebb termetű sügér (Perca fluviatilis) is gyakori. A múltban a tó legismertebb halfajai voltak a széles kárász (Carassius carassius), compó (Tinca tinca) és a ponty (Cyprinus carpio), napjainkra azonban számuk vészesen lecsökkent, szinte teljesen kiszorította a vizeinkbe behurcolt ezüstkárász (Carassius gibelio), amely rendkívüli szaporaságának és magas tűrőképességének – a víz alacsony oldott oxigéntartalmát is elviseli – köszönhetően napjainkban Vajdaság minden álló- és folyóvizében jelen van. Az ezüstkárász nőstényei a hímek jelenléte nélkül is képesek megtermékenyülni. Íváskor a megtermékenyüléshez már az is elegendő, ha csak jelen vann. ak valamely más pontyféle hímje.

A Ludasi-tóban napjainkban mintegy 15 halfaj él, közülük három faj: a csuka, a réti csík és a harcsa (Silurus glanis) országos és nemzetközi jelentőségű halunk.

7.

Nedves rétek – növényvilág

Az északkeleti és az északnyugati part menti mélyedésekben maradtak fenn a nedves rétek és szikesek maradványai, amelyekben egykor sokkal több ritka és veszélyeztetett faj találta meg az életfeltételeit, mára viszont a megváltozott élőhelyi körülmények miatt kipusztultak.

A víz az egyik legfontosabb ökológiai tényező, amely döntően befolyásolja az ilyen élőhelyek fennmaradását. A tőzegtalajon, annak fokozatos kiszáradása ellenére még mindig találhatók orchideák, míg a mocsarakban és szikes mocsarakban élő fajok már csak elvétve fordulnak elő a Kőrös-ér torkolata és a Pörös környékén. Annak ellenére, hogy a Ludasi-tó környéki nedves rétek területe jelentősen beszűkült, élnek itt még védett és fokozottan védett fajok, valamint pannon endemikus növényfajok is., mint például a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum).

8.

Nedves rétek – madarak

A Ludasi-tó és part menti növényzete alkotta élőhelyhez a madárfajok nagy része egyaránt kötődik fészkeléskor, vonuláskor és telelelés alkalmával is. A múlt században a lecsapolások miatt a nedves rétek egy része kiszáradt, ezzel jelentősen megváltoztatva a terület madárvilágát:

Már nem költ a nagygoda, és a sárszalonka, valamint a bíbic és piroslábú cankó költőállománya is nagyon lecsökkent. Mindkét fajból mindössze csak néhány pár költ a tótól északabbra megmaradt nedves réteken. Ezek a rétek a magasabb vízállásos években viszont még mindig kitűnő pihenő és táplálkozó helyként szolgálnak sok madárfajnak a vonulás idején. Ilyenkor gólyák, gémek, ludak, récék, valamint sok partimadárfaj figyelhető meg a területen.