LUDASI-TÓ Speciális Természeti Rezervátum

Ludasi tanösvény - KŐRÖS Keleti ösvény 2300 m

Természetvédelmi intézkedések

A változatos és gazdag növény- és állatvilág, a homoki és sztyepi nedves élőhelyek, a pusztagyep reliktum társulások, valamint a ritka növény- és állatfajok teszik a természetvédelmi területet egyedülálló egésszé régiónkban.

A rezervátumot mezőgazdasági területek, települések, autóút és vasút veszi körül. Sajnos az emberi tevékenység, a gazdasági fejlődés a természeti értékek pusztulásával jár együtt. Az őshonos növény- és állatfajok nagy része elveszítette természetes környezetét és a fennmaradásához szükséges életfeltételeket. Megőrzésükhöz szükségük van az ember segítségére. A Ludasi-tó keleti magas partján, a Körös-ér torkolata mentén és a tó környéki értékes sztyeppe-töredékeken a nád kaszálásával, a gyomok és a nem kívánatos fás szárú növények eltávolításával segítünk a védett növény- és állatfajoknak. Az egykori élőhelyeken őshonos füveket vetünk, figyelemmel kísérjük a növény és állatvilág változásait, és ily módon segítjük az a ritka őshonos fajok fennmaradását.

Legeltetés révén a természethez legközelebb álló szerkezetű és dinamikájú gyepközösségek kialakítását, illetve fenntartását kívánjuk elérni. Magyar szürke szarvasmarhával és házi bivallyal legeltetünk a Ludasi-tó partján, ahol a vizes élőhelyek kezelése folyik, itt a nád visszaszorítása a cél, azokon a területeken, ahol inváziós növényként viselkedik, ezzel megváltoztatva a természetes élőhelyek karakterét. A nád ezeken a területeken rossz minőségű, kaszálása és gazdasági felhasználása nem kifizetődő, főleg, hogy a leghatásosabb módszer a nád visszaszorítására, annak zöld állapotban történő vágása.

A Ludasi-tavon található Rózsa Sándor szigeten kecskékkel legeltetünk, ez a fajta kezelés a füves vegeteció kezelése mellett a fásszárú invazív növények visszaszorításának érdekében folyik.

Őrizzük meg a Ludasi-tavat az utánunk jövő generációk számára, hogy ők is élvezhessék egyedülálló szépségét!

1. Magyar szürke szarvasmarha - Bos primigenius taurus hungaricus

A magyar szürke szarvasmarha eredetéről több elmélet is létezik: az egyik szerint a Kárpát-medencébe őse a kunokkal érkezett, a másik szerint behozhatták őket a magyarok nyugati hadjárataik során, esetleg az őstulokból háziasították, de egyik sem bizonyított.

A 14. századtól a magyar szürke szarvasmarhát távoli nyugati piacokra élve hajtható vágómarhaként említik a források egészen a 19. századig. Ekkor a legelőket feltörték, azok helyét szántóföldek vették át és az extenzív állattartás teljesen a háttérbe szorult. A magyar szürke szarvasmarha sem hús, sem tejelő marhaként nem tudta felvenni a versenyt a modern fajtákkal. Emiatt ezen állatok szerepe megváltozott, azokat többnyire igásállatként használták, de végül a mezőgazdaság gépiesítésének elterjedésekor számuk rohamosan lecsökkent.

A magyar szürke szarvasmarha ma veszélyeztetett fajtának számít, főleg húsa miatt és turisztikai látványosságként tenyésztik, különös figyelmet szentelve a génállományának megőrzésére.

A hagyományos legeltetés kulcsszerepet játszik a gyepek megőrzésében. A magyar szürke szarvasmarha ridegtartásra és természetvédelmi kezelésre kiválóan alkalmas fajta. Legjobban a mezofil gyepeket, a nedvesebb rétek és időszakos vízállású területek parti zónáját hasznosítja. A nádas visszarágásával és taposással rövid időn belül olyan mozaikos gyeptársulás jön létre, ami fajgazdagságot és védett fajok megjelenését teszi lehetővé. A magyar szürke szarvasmarha legeltetése kitűnő élőhelyet teremt a parti madaraknak és fenntartja a szikes gyepeket.

2. Földtani – talajtani jellemzők

A Ludasi-tó eolikus eredetű, észak-déli irányban mintegy 4,5 km hosszúságban elterülő tó. Amíg a nyugati part enyhén a tó szintje fölé emelkedik, addig a tó keleti partját (Sárgapart) 5-6 m magas lejtők és szakadások jellemzik. A Sárgapart meredek löszfalát az uralkodó szelek keltette hullámok erodáló hatása alakította ki. Egyetlen eolikus tavunknak sincs hasonló partja. Természetvédelmi szempontból különösen nagy jelentőségű a ritka növény és állatfajok élőhelyéül szolgáló Sárgapart.

A Ludasi-tó sekélyvizű síksági tó. Az újabb kutatások kiderítették, hogy a tó északi része mélyebb, míg a tó déli csücske kifejezetten sekély. A vízmélység csak az északnyugati részen éri el a 2 métert (maximális mélysége 2,25 m). A tó központi részének mélysége mintegy 1,1 m. A Szárazrétnek nevezett keleti oldal, hasonlóan a Tábor néven ismert tisztástól délre, egy méternél is sekélyebb.

Talajtani tulajdonságok

A Ludasi-tó körül több féle talajtípus fordul elő, amelyeket a geológiai, éghajlati és hidrológiai feltételek alakítottak ki. A tótól északra homokos, míg keletre, nyugatra és délre löszös a talaj. A homok és a lösz határán átmeneti talajtípusok jelentkeznek. Az alacsonyabb területeken az elszikesedés folyamata eltérő tulajdonságú szikeseket hoz létre. A különböző talajtípusok széles spektruma több vegetációtípus megjelenését teszi lehetővé, és hozzájárul a terület változatosságához.

3. Védett növények

A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátumban a természetes növénytakaró mindössze a többé-kevésbé izolált, mezőgazdasági területekkel körülvett szigetek formájában maradt meg. Az elszigetelődött fragmentumokra többféle talajtípus, és a felszínhez közel található sós talajvíz jellemző. Ilyen körülmények között a növénytakaró különleges mozaikos társulása alakult ki, amit változatos állatvilág követ.

Több reliktum-, endemikus- és globális jelentőségű faj előhelye ismert. Többek között orchideafélék, tavaszi hérics (Adonis vernalis), szártalan csüdfű (Astragalus exscapus), budai imola (Centaurea sadleriana), szibériai nőszirom (Iris sibirica) található a területen. Ezek a Pannon-alföld érzékeny ökoszisztémáinak a legértékesebb képviselői, melyeket Szerbia flórájában törvénnyel védett fajokként tartanak számon.

A védett és fokozottan védett fajok és élőhelyük megóvása érdekében szükség van a nem kívánatos növényzet eltávolítására és a hagyományos gazdálkodási módok (kaszálás, legeltetés) ellenőrzött alkalmazására.

4. Madárgyűrűzés és vonulás kutatás

A Ludasi-tó gazdag madárvilága vonzza az ornitológusokat és az amatőr madármegfigyelőket. A Ludasi-tó madárvilágáról szóló első leírások a XVIII. század végére datálhatók. A rezervátum területén eddig több, mint 230 madárfaj jelenlétét sikerült bizonyítani, ezeknek mintegy a fele fészkel a tavon és környékén.

A területet már az 1950-es évektől rendszeresen látogatták neves ornitológusok. 1984-től folyamatos madárgyűrűzés és vonuláskutatás folyik. Évente kb 6-7000 madarat gyűrűznek meg, kb 30-40 külföldön gyűrűzött madarat fognak itt vissza, illetve a Ludasi-tavon gyűrűzöttek közül kb 20-30 kerül elő valahol külföldön. A gyűrűzési adatok a hatékonyabb madárvédelmet szolgálják: információt kapunk a madarak életéről, a költő- és telelőterületeikről, valamint arról, hogy mely területek szolgálnak a vonulás alatt pihenő, illetve táplálkozóterületként. Ezekből az adatokból tudjuk azt is,hogy a Ludasi-tó a keleti vonulási útvonalon elhelyezkedő, kitűnő pihenő, és táplálkozóhely a madarak számára, nagy kiterjedésű avas nádasai több százezer madarat vonzanak ide.

5. Magyar házi bivaly - Vízibivaly - Bubalus bubalis

A vízibivaly őse valószínűleg az indiai vadbivaly, az arni-bivaly volt. Európába Afrikán keresztül került, a Kárpát-medencében avar-kori (6-8. század) leletekből kerültek elő bivalycsontok. Az írásos források először a 11. századból említik a vízibivalyt. Tömeges gazdasági hasznosítását a török háborúk eredményezték, igavonó erejüket ágyúvontatásra használták. Az ipari fejlődés eredményeként az állatok erejének hasznosítását felváltotta a gépeké. A bivaly a 20. század közepére szinte teljesen eltűnt. Vegyes hasznosítású állat, vagyis húsáért, tejéért, valamint igásállatként tartották.

A vízibivaly ridegtartást jól tűrő háziállat, de ma veszélyeztetett fajtának számít, főleg húsa miatt és turisztikai látványosságként tenyésztik, különös figyelmet szentelve a génállományának megőrzésére. Húsa több fehérjét, foszfort és vasat tartalmaz, mint a marhahús. A tejéből- annak magas zsírtartalma miatt (6-15%) - különleges minőségű tejtermékeket lehet készíteni.

Természetvédelmi szempontból a bivalyt főleg mélyebb víztestek közelében, mocsárréteken, illetve elcserjésedett, elnádasodott tómedrekben célszerű legeltetni. A nagy mennyiségű nádat és gyékényt más nagykérődzők nem tudják hasznosítani, különösen ha az már öreg, száraz vagy avas.

Az állatok a mozgásuk, táplálékkeresésük során eszik, törik, tapossák az elszáradt mocsári vegetációt, ezzel nyílt vízfelületeket, víztesteket hoznak létre. Az ilyen kilegeltetett nádasok helyén kialakuló vizes élőhelyek olyan védett fajoknak biztosítanak költő és táplálkozó helyet, mint a bíbic (Vanellus vanellus), gólyatöcs (Himantopus himantopus), a sárszalonka (Gallinago gallinago) vagy a nagy goda (Limosa limosa).

6. A Ludasi-tó vízháztartása – Körös-ér

A múltban a Ludasi-tó vízutánpótlását a Körös-ér biztosította, amely öntésterülete összeköttetésben állt a tóval, magas vízálláskor pedig vízelvezető szerepet játszott. A vízminőség szempontjából a tó és a Körös-ér kapcsolata kulcsfontosságú volt. A Körös-ér tó melletti öntésterülete (Pörös) 80 hektár kiterjedésű. Déli részében, a Ludasi-tótól keletre a Körös-ér közel egy kilométer hosszúságban tóvá szélesedett, amely szerves része volt a hajdani nedves élőhely-együttesnek. 

1958-ban a Körös-ér szabályozásával megszűnt az öntésterületen addig jelentkező tó, helyét nedves rétek vették át. A Körös-ér áradásai elmaradtak. A Körös-ér szabályozott mederben folyik be a Ludasi-tóba, ahonnan a felesleges víz a noszai zsilipen át távozik. A tó vízszintjét zsilippel szabályozzák, amelynek legmagasabb szintjét a vízgazdálkodás szükségleteivel összhangban a 97,57 m tengerszínt feletti ponton állapították meg.

1973-ban vízelvezető csatornahálózattal a Körös-ér egész vízgyűjtőjét szabályozták. Ennek következtében a Pörös kaszáló területén a talajvíz 1,5 méterrel csökkent, és kihaltak a terület növényritkaságai. A Pörösön kőolaj kitermelés kezdődött, és olajgyűjtő állomást építettek. A Hajdújárás és Nosza között a Ludasi-tó partján aszfalt utat építettek, az út alapjául szolgáló töltéssel a Pöröst fizikailag is levágták a tótól. A nedves rétek és a tó között a Körös-ér torkolata jelenti az egyedül megmaradt korridort.

1980-as években a terület lecsapolásának következtében a Körös-ér vízhozamma annyira megcsappant, hogy a tó vízellátását szinte teljes egészében a Palics-Ludas csatorna vette át.